Nyári munka marketinges területen
|
Írta: zsofib | 2004. 06 11. |
És én még azt hittem, a nagy ugrás megvolt... Már tavaly nyáron
dolgozni szerettem volna igazi marketingesként, de mindenhol csak
mindenféle kötöttségekkel kerestek végzett munkatársakat. Aztán jött a
mélyvíz!
November óta suli mellett dolgozom. Igaz, nem ez az első év közbeni munka életemben, mégis ez A Munka. Amikor már nem azért kellek valahol, mert diák vagyok, s nincs ki elintézze a piszkos melót vagy nem az a lényeg, hogy nyelvet gyakoroljak, hanem tényleg én lehetek a Cég Embere, akit más Cégek Emberei komolyan vesznek…
Szóval azt hittem, ezt a lépést már megtettem. Tárgyaltam már az ÉPINFORM neve alatt, bonyolítottam üzleti telefonhívást, sőt már azt is kezdem megszokni, hogy találkozáskor névjegycserével kezdünk, illetve, hogy nem a barátaim hívogatnak moziügyben, hanem üzletemberek az őket is érintő témákban. Részt vettem leendő csapattagok interjúztatásában – amit persze nem hívunk így, mert egyáltalán nem a rideg „interjúztatás” folyik nálunk, hanem inkább egy beszélgetés. Érdekes ez is, az is. Látni a másik oldalt, s ebből kifolyólag sokkal nyugodtabban menni egy-egy tárgyalásra, hiszen azon asztalok körül is csak emberek ülnek.
Természetesen döntse el az ember, hogy mit szeretne a nyarával. Ehhez viszont nem feltétlenül elég az utolsó utáni pillanatban eszmélni, hiszen egy állás sem jön egyik napról a másikra szembe. CV írás, elküldés, válasz, interjú… Mire oda jut az ember, hogy kezdene, a fél nyara eltelt. Én ilyen szempontból jól jártam, mert az ÉPINFORM-nál teljesen magam választhatom meg, mikor dolgozom, mikor nyaralok. A kötetlen munkaidőnek természetesen nehézsége, hogy a sült galamb nem száll az ember szájába csak úgy, meg kell tanulni (ki kell tapasztalni), milyen időbeosztással mennyire tudja magát hasznosítani az ember.
Hogy miről is szól ez a munka?! Fénymásolgatás helyett tárgyalni járok, s marketinggel kapcsolatos kérdésekre adom meg a marketinges választ. Mindig is érdekeltek a pszichológiás-kommunikációs ismeretek gyakorlatbani lehetőségei, hát ezt „most megkaptam”… Szinte már esettanulmányt tudnék írni a legkülönbözőbb reakciókról.
És amikor azt hinném, hogy nem érhet meglepetés, akkor jön a legújabb. Amit az áprilisi Construmán éreztem-láttam, teljesen ledöbbentett. Talán kicsit túlzottan azt hittem, a marketing tanácsadói munkakörben nem fog újdonság érni, hiszen a feladatok menetét már ismerem. Mégis azt a fajta nyitottságot, lazaságot, közben komolyságot, s az ezt körülvevő légkört semmihez nem lehet hasonlítani. Egész más fogalmam volt eddig kiállításokról - még, ha szakmaiak is voltak -, itt nem is a közönség az elsődleges, hanem a B2B kapcsolatok építése. Itt jöttem rá teljességgel, hogy magamban is át kell értékelnem dolgokat. Nem szabad, hogy az ríjon le, kis tanonc vagyok, aki új a szakmában. Nagyon fontos a határozott fellépés, innentől másként kezelnek majd.
Egy cég élete leírható periódusokkal, de vajon hol van a fordulópont? Mikor van az, hogy újrakezdődik a forgatókönyv, s nem érhet már több meglepetés? Vezetőségünk egyik nap cégen belüli (díjas) pályázati kiírással állt elénk. Ez külön érdekes volt, élesben való megmérettetés a csapattársakkal, amit aztán az egyik meetingen eredményhirdetés követett. Saját bőrön érezni a korábban mindenféle tantárgyak által szajkózott motivációs hatásokat valahol furcsa érzés volt...
Kicsit kapkodom is a fejem most a vizsgaidőszak végeztével. Folyamatban levő marketing tanácsadások mellett már én is mutatom a júliusban induló csapattagoknak, hogy s mint tovább. Közben nyaralás szervezése, egyeztetések. Feladatok vannak, a csapat bővül. Vajon mi vár még...?
Marketing tanácsadói csapatunk még mindig bővülésre kész, küldj önéletrajzot a biro.zsofia@epinform.com címre!