Egy ösztöndíjas élete Kínában
|
Írta: Lafi | 2004. 04 21. |
Új fába vágjuk a fejszénket…Megérkeztek az első hírek az ösztöndíjjal
külföldön tanuló külkeresektől. Ezúttal egy Kínába került srác néhány
élményét osztjuk meg veletek. Bármilyen elképzelésetek is van erről az
országról, nem biztos, hogy helytálló.
A szóban forgó külkeres srác, miután hosszú repülőút után végre megérkezett Pekingbe, még nem tudta mire vállalkozik, ám szerencsére találkozott a kínai tanárával, aki épp az országban járt, és felkészítette néhány dologra. Például megmutatta, hogyan is kell alkudni:
"Képzeljetek el, amint szerencsétlen eladónak beadta, hogy egy szót sem beszél kínaiul, majd félórás kemény alkudozás, és palira vevés után nem egy fafaragást visz el 450 yuanért, hanem kettőt 90-ért, sőt, majdnem az eladó fizetett neki egy 100ast! Majd a másik boltban ugyanez!"
Bizonyára kíváncsiak vagytok, hogyan tájékozódik a városban, (ami még finoman szólva sem fogható fel hagyományos magyar értelemben vett városnak, hiszen, amit ők kisvárosnak neveznek, jócskán megvan 6 milliós), még ha tud is kínaiul:
"Gondoltam egy darabon sétálok, de ez nem olyan egyszerű. Aki nem ismerős Pekingben, az csak a McDonald’s-ok és a bankok alapján tud tájékozódni, minden sarkon van belőlük egy-kettő. De ez a város akkora, hogy az emberi mértékekkel nem kifejezhető! Szeretném kiemelni a közlekedést, ami azóta is a kedvencem. Itt a közlekedési lámpa csak felesleges dekoráció, arról nem is beszélve, hogy olyan széles utcák vannak, ahol nem látni a lámpát a másik oldalon! Jelzéstől függetlenül özönlenek az autók, a rengeteg kerékpár és ember. Kínai specialitás, hogy itt az autók leggyakrabban - akár cél nélkül - használt része a duda. Egyébként, ha valaki nem értette, hogy egy ilyen városban, hogyan alakulhat ki olyasmi, mint a SARS, annak azt üzenem: egy napos tartózkodás után, csoda, hogy nem gyakrabban alakul ki, és ez sajnos nem vicc! Azok a kis filmekből ismert kínai sikátorok valóban léteznek és az itteni szagok leírhatatlanok, bár lehet, hogy ez jobb is így."
Hogy mik voltak az első élményei a sulival kapcsolatban?
"Mikor végre átvehettem a szobámat, megismertem szobatársnőmet. Nem gépeltem félre, valóban nőről van szó, aki japán, 20 éves, csak japánul beszél, úgyhogy egy szót sem szólunk egymáshoz, ja és talán még annyit, hogy az útlevelében férfi volt..."
Hát első nekifutásra ennyit. Remélem tetszett ez a rövidke élménybeszámoló, és ne feledjétek…
A KALAND MÉG CSAK MOST KEZDŐDIK!
"Képzeljetek el, amint szerencsétlen eladónak beadta, hogy egy szót sem beszél kínaiul, majd félórás kemény alkudozás, és palira vevés után nem egy fafaragást visz el 450 yuanért, hanem kettőt 90-ért, sőt, majdnem az eladó fizetett neki egy 100ast! Majd a másik boltban ugyanez!"
Bizonyára kíváncsiak vagytok, hogyan tájékozódik a városban, (ami még finoman szólva sem fogható fel hagyományos magyar értelemben vett városnak, hiszen, amit ők kisvárosnak neveznek, jócskán megvan 6 milliós), még ha tud is kínaiul:
"Gondoltam egy darabon sétálok, de ez nem olyan egyszerű. Aki nem ismerős Pekingben, az csak a McDonald’s-ok és a bankok alapján tud tájékozódni, minden sarkon van belőlük egy-kettő. De ez a város akkora, hogy az emberi mértékekkel nem kifejezhető! Szeretném kiemelni a közlekedést, ami azóta is a kedvencem. Itt a közlekedési lámpa csak felesleges dekoráció, arról nem is beszélve, hogy olyan széles utcák vannak, ahol nem látni a lámpát a másik oldalon! Jelzéstől függetlenül özönlenek az autók, a rengeteg kerékpár és ember. Kínai specialitás, hogy itt az autók leggyakrabban - akár cél nélkül - használt része a duda. Egyébként, ha valaki nem értette, hogy egy ilyen városban, hogyan alakulhat ki olyasmi, mint a SARS, annak azt üzenem: egy napos tartózkodás után, csoda, hogy nem gyakrabban alakul ki, és ez sajnos nem vicc! Azok a kis filmekből ismert kínai sikátorok valóban léteznek és az itteni szagok leírhatatlanok, bár lehet, hogy ez jobb is így."
Hogy mik voltak az első élményei a sulival kapcsolatban?
"Mikor végre átvehettem a szobámat, megismertem szobatársnőmet. Nem gépeltem félre, valóban nőről van szó, aki japán, 20 éves, csak japánul beszél, úgyhogy egy szót sem szólunk egymáshoz, ja és talán még annyit, hogy az útlevelében férfi volt..."
Hát első nekifutásra ennyit. Remélem tetszett ez a rövidke élménybeszámoló, és ne feledjétek…
A KALAND MÉG CSAK MOST KEZDŐDIK!
