Kommunikáció és médiatudomány

Írta: vladek | 2008. 02 20.

kommedia22222222222.jpg Elérkezett szakismertető sorozatunk első darabja, amiben a röviden csak kommédiának nevezett szakot ismertetjük a nagyérdemű olvasóval. Amennyiben nem vagy kommédiás azért, ha pedig az vagy, akkor azért kihagyhatatlan az alant olvasható remekmű. Minden titok kiderül, rejtély nem marad megmagyarázatlan... Lényeg: érdemes elolvasni eszik vagy isszák a kommunikáció és médiatudományt.

talk_to_me2.jpgCsak, hogy alapvetően képben legyetek mivel van itt dolgunk: a kommédia a Bachelor-rendszer hajnalán a fotóriporter és képszerkesztő, valamint a kommunikáció elnevezésű szakok összegyúrásából jött létre. A Külkeren kommédiát 2006 óta oktatnak, levelező és nappali tagozatokon egyaránt.

A diploma megszerzésének feltételei egyébként ezen a szakon is a szokásos módon alakulnak. Amennyiben az előre megszabott időkereten belül akarunk végezni, 210 kreditet kell összeszednünk három és fél év alatt (6 félév + 1 gyakorlati félév), hogy ezt követően államvizsgázhassunk. Ezen kívül még egy darab általános középfokú nyelvvizsga szükségeltetik, és már meg is vagyunk.

A szak irányultságát jól jellemzik a felvehető tárgyak, amelyekből most a teljesség igénye nélkül bemutatnék néhányat. A közgazdaságtan és a jogi alapismeretek tantárgyak leírásába itt most nem bocsátkoznék, ezeknek magyarázata ugyanis a nevük mondatbafoglalása lenne, ami valljuk be enyhén felesleges. A fentieknél sokkal érdekesebb például a kultúrális antropológia, aminek középpontjában (ki gondolta volna) maga a kultúra áll. A tárgy vizsgálja az ember szociális kapcsolatrendszerét, az egyén társadalomra gyakorolt hatását és hasonló finomságokat. Röviden: akit érdekel a kultúra mindennnapi életünkre gyakorolt hatása, az ezt ne hagyja ki.

mikro.jpg Ami engem személy szerint meglepett, az a poétika nevű óra volt. A tárgy persze lényegesen különbözik a középiskolából jól ismert irodalomóráktól. Itt könnyen előfordulhat, hogy egy Pilinszky helyett egymás verseit elemezzük, vagy egymásnak segítünk, hogy kijöjjön egy-egy versszak szótagszáma. Aki tehát úgy érzi, hogy van benne némi művészi potenciál, az bátran vegye fel a poétikát.

Egy további érdekes eleme a szaknak a beszédművelés elnevezésű tárgy. Annak ellenére, hogy a fejlesztés a kommunikáció ilyen terén elsősorban két-három éves korban ajánlott, legtöbbünknek nem árt egy kis beszédfejlesztés.

A szak első sorban azoknak való, akik erősen a média világa felé kacsintgatnak, vagy csak simán állatira kreatívak. Amennyiben a cikk felkeltette érdeklődésedet, további, részletes információkat a szakról a www.kkf.hu oldalon, vagy itt találsz.

Oszd meg a véleményed másokkal. (0 hozzászólás)