Reklámzabálók éjszakája 2007

Írta: Csucsu és Timoti | 2007. 12 05.

reklam7_lead.jpg2007. november 24-én éjjel megfogadtuk, hogy ezentúl csak a jót zabáljuk. A megvilágosodás a 7. Reklámzabálók éjszakáján tört ránk, amikor rájöttünk, hogy a negyedórás, az esti filmet megszakító hirdetések lehetnek viccesek, figyelemfelkeltőek, érdekesek. Egy szóval: élvezhetőek!

Este háromnegyed nyolc magasságában már sok fiatal, lelkes ember vonult az egykori Kongresszusi Központ felé. Az épület belsejében vált csak tudatossá, hogy már akaratunkon kívül elkezdődött a reklámok mohó habzsolása, ugyanis a jegyünket ellenőrző biztonsági őr és a ruhatár közötti cirka 20 méteres szakaszon vagy tíz host és hostess vetette magát ránk, hogy mindenféle újságokkal, burgonyaszirommal, csokival, tollal és szórólappal árasszon el. Szerencsére a szervezők előre gondolkoztak, és még szatyrot (kizárólag reklámosat) is adtak. A kabátok leadása után felfedezőútra indultunk, és még több promócióra bukkantunk. Volt kávé, energiaital, még több újság, pattogatott kukorica, autó és hajsampon, ám a pálmát a csokiszökőkút és a sör vitte el. Ebből következően nem maradtunk étlen-szomjan az este folyamán...

Negyed kilenc magasságában indult a banzáj, amikor is a szervezők betereltek minket a terembe, ahol Hajós András kapta a szócső szerepét és a hozzá megszokott stílusban próbálta szórakoztatni és persze kellőképpen gerjeszteni a tisztelt nagyérdemű hangulatát – több-kevesebb sikerrel.

reklam7_01.jpg A nemzetközi reklámfilmipar legfrissebb 600 gyöngyszemét Jean Marie Boursicots, Nights of the Ad Eaters összeállításában láthattuk. Bemutatkoztak a belga, svájci és a román reklámfilmgyártás remekei. Kápráztató összeállítást tekinthettünk meg a hatvanas évek olasz reklámfilmjeiből. Az ínyencek számára, pedig az ötvenes évek animációs reklámfilmjei mellett igazi kuriózumot hoztak idén: az 1921-ből Franciaországból származó, a gázfűtést reklámozó filmcsodát. Napjaink hangulatát Guy Ritchie Madonnával készített, David Fincher ötletéből Tony & Ridley Scott produceri munkájával készült reklám-etüd képviseli (ha nem ismernéd, itt megtekintheted).

A reklámokat különböző blokkokban "tálalták", különféle tematika szerint csoportosítva. Az éjszakai menü: retro blokkok (az EVM és az Állami Biztosító képviseletében - mi is nosztalgiáztunk), zenés(z) blokkok, reklámok a hírességekkel blokk, autós reklámok blokk, "Tavaly ezt zabáltátok" blokk, politikusok a reklámban blokk, magyar hírességek anno blokk, "best of reklámzabálók" blokk, valamint a külföldi reklámfilm csemegék blokk.

A vetítés alatt pedig a látogatók síppal – dobbal - nádihegedűvel (najó, csak a síp stimmel, de kaptunk még kerepelőt és műanyag tapsolószerkezetet) jelezhették, melyik szpot nyerte el a nagyérdemű tetszését és melyik kevésbé. Mondanom sem kell, hogy nehéz feladat volt ezt megállapítani, mivel a közönség egyfolytában és lelkesen lármázott.

Bár a szünetek nem nyúltak nagyon hosszúra, a látogató- hangoskodók folyamatos társasági életet éltek kint, a terem melletti promóciós részben a vetítések előtt, közben és után. Lehetett például bolondos fényképeket készíttetni parókában, különböző nyereményjátékokon részt venni, termékeket kipróbálni és persze hangoskodni minden mennyiségben.

És hogy honnan is indult mindez? Cirka 27 évvel ezelőtt egy francia úriember vágott bele a megszervezésébe, hogy a reklámoknak nevezett kisfilmek iránti szeretetét átadja másoknak is és bebizonyítsa, hogy ezek is lehetnek színvonalas alkotások. Ma már a világ több, mint 51 országában igényli folyamatosan a nagyközönség a nemzetközi alkotások nyilvánosságra dobását ilyen formában. Csak néhány rövidke adat, hogy mekkora is a rendezvény népszerűsége napjainkban. Az elmúlt években a világon több mint 12 millióan kerültek a reklámfilm-nézés kultuszának hatása alá, hazánkban eddig több mint 50 ezren látták az ínyencségeket. Ezen persze nincs mit csodálkozni, hiszen a Reklámzabálók Éjszakája egy világkörüli utazásra invitál, ahol kultúrák, trendek, márkák, és arcok sokféleségeit ismerheti meg a közönség egyetlen éjszaka alatt.

Oszd meg a véleményed másokkal. (0 hozzászólás)