Hostess munka? Még szép!

Írta: Piya | 2006. 05 05.
20060505_hostess_1.jpgVajon melyik külkeres fejében nem fordult még meg a gondolat, hogy a parányi laktám/szoctám, valamint ösztöndíj jövedelmét hostesskedéssel gyarapítsa. Nézzük meg, mit mond egy csinos lány, aki friss tapasztalatokkal rendelkezik a szakmát illetően!

Csak állni, mosolyogni, diskurálni a szemrevaló pincérlányokkal/pincérekkel, közben jól megtömni a pocakot nagyokat húzva a pezsgőspohárból és önfeledten böffenteni egy nagyot magunk elé. Mindezért pedig távozzunk annyi ezressel a zsebünkben, hogy a súlyától kilátsszon a V-betű. Igen, kis túlzással, de azért sokan vagyunk, akik így képzelik el a hostess-szakmát. Vessünk hát véget a tudatlanságnak, ébredjünk fel és vegyük tudomásul, hogy a pénzért sajnos itt is meg kell dolgozni! A következő  anonim interjúban sok kérdésre kaphatunk választ.20060505_hostess_2.jpg

Kérlek, röviden mutasd be magad! Hol tanulsz, hány éves vagy?

Az ELTE-BTK francia szakos hallgatója vagyok, 20 éves leszek májusban.

Honnan jött az ötlet, hogy hostesskedj, honnan jött a lehetőség? Kellett valami előfeltétel, esetleg valami tanfolyam?

Szerettem volna kipróbálni, milyen is lehet hostesskedni, de az a helyzet, hogy nem regisztráltam magam sehová (gondolok itt az internetre), mert annyi ügynökség van, és nem igazán tudtam eldönteni, hogy milyen munkát is szeretnék pontosan, hogy az adott  ügynökség tényleg megbízható-e vagy sem, stb. Aztán pár hete egyszercsak felhívott egy hölgy, hogy XY-t keresi, és hogy én vagyok-e az, mert munkát ajánlana nekem. Picit meglepődtem, hiszen ahogy említettem, nem voltam sehová regisztrálva. Aztán kiderült, hogy a barátnőm ajánlott nekik, mert az ügynökség franciául és angolul beszélő lányokat keresett. Egyébként nem kellett semmilyen tanfolyamot elvégezni, sőt még a nyelvtudásomat sem ellenőrizték le, amit azért furcsálltam, mert ez egy olyan munka volt, amihez ez elengedhetetlen, és most itt elsősorban a franciára gondolok! Mint később kiderült, azért nem ellenőrizték a nyelvtudást, mert ők nem beszélnek franciául, és bőven elég volt az én esetemben nekik annyi, hogy francia szakos vagyok, angolból meg középfokú nyelvvizsgám van.

Mióta csinálod ? Milyen helyeken fordultál eddig meg?

20060505_hostess_3.jpgEz volt az első munkám, de nagyon színvonalas volt, úgyhogy kezdésnek ez több mint ideális. Hogy mit értek színvonalon? Elsősorban a hoteleket, ahol ez alatt a három nap alatt dolgoztam: Intercontinental, Sofitel, Four Seasons (Gresham Palota). De a Citadellán és az Iparművészeti Múzeumban is volt feladatom.

Nos, a nevek magukért beszélnek... Hogyan fest egy ilyen rendezvény? Hány vendéggel kell foglalkozni?

Mivel ez egy nagyon fontos konferencia volt, mindennek flottul kellett mennie! 500 mérnök-üzletember jött Budapestre, ebből kb. 400 francia volt, a többi angol, lengyel, stb. Gondolom, most már mindenki számára világos, hogy miért elsősorban franciául beszélő lányokat kerestek. A francia egyébként is egy olyan nemzet, amelyik nem nagyon fog megszólalni más nyelven, úgy vannak vele, hogy mindenki tanuljon meg franciául. Félreértés ne essék, ezt nem kritikának szánom, csak a tapasztalataimra támaszkodva mondom ezt. Azonban be kell vallanom, hogy nagyon kellemesen csalódtam  a francia szervezőkben, mert borzasztó kedvesek, rendesek, segítőkészek voltak. Ugyanis mi több embertől is kaptuk az utasításokat, de a "szent" az volt, amit a franciák mondtak.

Akkor ez egy főnyeremény, nemde? Mindig ilyen színvonalon zajlik a dolog?

20060505_hostess_4.jpgAhogy a többi lány elmesélte, ez a munka a legmesszebbmenőkig a legjobb volt az összes többi közül, amit csináltak. Körülbelül minden századik lehet ilyen színvonalas! Nekem igazából nincs összehasonlítási alapom, de gondolom nem minden munkaadó biztosít 4 fogásos ebédet meg vacsorát a személyzetnek, vagyis nekünk, hostesseknek, ráadásul mindezt az Intercontitnental Budai várra néző éttermében, illetve az Iparművészeti Múzeumban megrendezett estélyen! Annyit még hozzáfűznék, hogy ha a magyar ügynökségen múlik, akkor m indenki a kis otthon csomagolt szendvicseit majszolgathatta volna egész nap, már amikor épp nem dolgozik, mert ugye munka közben nyilván nem eszik az ember. Ami még nagyon jólesett, hogy abszolút munkatársként kezeltek bennünket  a franciák, nem pedig alkalmazottként, akiket ugráltatnak.

Na és ki utálja a franciákat ezek után...? Mi volt a konkrét feladatotok?

A rendezvény számunkra abból állt, hogy gardírozni kellett a vendégeket, és mindenben készségesen segíteni nekik. A hotelekben segíteni a becsekkolást, ha bármi kérdésük van, nem értenek valamit, nem tudják, hogy mi mikor lesz, mikor melyik ülésterembe kell menniük, elhagyták a kitűzőjüket, valakit keresnek. Szóval mindezt tőlünk kérdezték meg, tehát elég rendesen fel kellett készülnünk a kétnapos programra, mert nekünk tényleg mindent kellett tudni! Egyébként az üzletemberek is nagyon barátságosak voltak, például az estélyen többen odajöttek hozzám beszélgetni. Én pont ezért furcsállom, hogy a nyelvtudást igazából nem ellenőrizte le a magyar ügynökség, mert az elég kínos lett volna, ha olyanhoz mennek oda, aki nem beszél annyira franciául, és gondolom most nem mondok újat, de a lányok egy része ilyen volt. Persze nyelvvizsgájuk van, de ha nem használnám a nyelvet minden nap, én is elfelejteném.

20060505_hostess_5.jpgHa már a többiekről van szó, jól kijöttél a többi lánnyal?

Igen, rendesek voltak, mindenki tette a dolgát, ha kellett, akkor bárki beugrott a másik helyére, meg amiben tudtunk, segítettünk a másiknak.

Biztos már mindenki kíváncsi, hogy mennyit lehet ezzel keresni. Mennyi pénzt adtak mindezért? Meg vagy  elégedve?

Nem tudom, hogy ezt el lehet-e mondani, de mivel névtelen az interjú, ezért nem ártok senkinek vele. Óránként 800 Ft-os órabérrel, húszezret kerestem, és összesen 23 órát dolgoztam, de abból azért nem mind volt tényleges munka. De nem is azt kell megfizetni, amikor konkrétan négy percben eligazítok egy vendéget, hanem azt, hogy az adott időperiódusban a rendelkezésére állok a munkaadónak, tehát hiába ülök a négyórás konferancia alatt, és beszélgetek a lányokkal, és épp nem csinálunk semmit, a munkaadónak ezt is meg kell fizetnie! Hiszen ezt a semmittevést pont a Sofitelben kell csinálni, és ha valaki odajön, és megkér, hogy segítsek neki, akkor én segítek! Én relatíve elégedett vagyok a pénzzel, mert jól éreztem magam a munka alatt, nem ért attrocitás és szép helyeken voltam, négy fogásos  ebédet és vacsorát ettem, tehát nem panaszkodhatok! Viszont a többi lány mondta, és hallottam is, hogy a nyelvtudást igénylő munkákért már 1200-2000 Ft-os órabért szoktak adni, de ügynöksége válogatja.

Tapasztalatnak, gondolom, kiváló volt a dolog. Ajánlod másnak is? Fogod még csinálni? Mik a benyomásaid?

20060505_hostess_6.jpgIgen, még szeretnék ilyen munkákat vállalni, csak az a helyzet, hogy tényleg csak ilyen munkákat csinálnék szívesen, ahol a nyelvtudásomra is szükség van. De ilyen rendezvényen mindenki szívesen dolgozna szerintem, viszont ilyen nincs minden nap, sajnos! Ajánlom-e másnak? Persze, de nagyon meg kell nézni, hogy milyen ügynökséghez megy el az ember, és milyen úton-módon fizetnek ki, mert ezzel kapcsolatban lehetnek gubancok, de erről nem mondanék többet. Persze a hostess az egy elég tág fogalom, és sok minden beletartozik. Az is hostess, aki fehérneműket mutat be egy szórakozóhelyen, meg az is, aki konferencián gardíroz 500 üzletembert egyenkosztümben. Lett volna lehetőségem az elsőre is, de inkább a második mellett döntöttem, mert ez olyan munka, amit szívesen csináltam végig, pedig szerintem a fehérneműs dolog jobban fizet. Ezt csak azért tartottam fontosnak megemlíteni, hogy érdemes az interneten, vagy telefonon, de még inkább személyesen a munka körülményeiről, feltételeiről érdeklődni, és rendesen utánajárni mindennek, hogy semmi ne érje váratlanul az embert!