Darwin-díj, avagy ha beindul az evolúció

A Darwin-díj 1994-ben jött létre a Stanford Egyetem webszerverén, ahol egy egész gyűjtemény alakult ki a rendszeresen érkező e-mailekből. A weboldal folyamatosan növekvő népszerűsége következtében azonban elérkezett az idő egy önálló oldal létrehozására, így született meg a www.darwinawards.com.

A Darwin-díj egyfajta tisztelgés Charles Darwin, az evolúció atyja előtt, mely azoknak állít emléket, akik saját maguk megsemmisítésével nagyban hozzájárultak az emberi faj genetikai tökéletesedéséhez. Emellett rámutat arra a tényre is, hogy a józan ész nem is annyira magától értetődő dolog, mint ahogy azt mi gondolnánk.

Vannak emberek, akik semmi kivetnivalót nem találnak abban, ha egy égő gyufával belevilágítanak egy benzineskannába, hogy megnézzék, van-e benne valami, de akadnak olyanok is, akik tengerparti bulit szerveznek, hogy megünnepeljék a hurrikán közeledését. A Darwin-díjjal az ilyen vakmerő fenegyerekeket ünnepeljük, akik olyan terveket eszelnek ki, amelyeket egy átlagos képességű hétéves is azonnal elvetne, mint elvetélt ötletet.
 
A Darwin-díjhoz azonban nem elég csupán valami egyszerű baromságot csinálni és belehalni, mint például égő cigarettával elaludni és magunkra gyújtani a házat. Ez így túlságosan is egyszerű lenne, ráadásul nem győznék osztogatni a díjakat. Ahhoz, hogy valaki elnyerje ezt az elismerést, komoly kritériumoknak kell megfelelnie. Az első és legfontosabb az, hogy a jelölt örökítőanyagának el kell tűnnie az emberi faj génállományából. Ezen oknál fogva a túlélőknek nem jár a díj - kivéve, ha a szaporodásra való képességét teljesen elveszti -, ám néhány szerencsés kiérdemelheti a Tiszteletdíjat, nehogy története a feledés homályába merüljön. Ezt érdemelte ki az a dél-afrikai autótolvaj is, aki annyira meglepődött a hirtelen kirobbanó légzsáktól, hogy ösztönösen két lövést adott le. Pechjére azonban elfelejtette a fegyvert előhúzni a zsebéből. Az egyik golyó a nyakát, a másik pedig az ágyékát ütötte át.
A második szabály az, hogy a jelöltnek az ítélőképesség és a beszámíthatóság elképesztő hiányáról kell bizonyosságot tennie. Így például megismételni Tell Vilmos merész mutatványát, vagy épp gumiszalaggal bungee jumpingolni, igen magas rendű darwini cselekedet.
Harmadszor, a jelölt halálának saját hibájából kell bekövetkeznie. Tehát a turista, akit egy dühöngő bika halálra gázol a parkolóban egyszerűen csak balszerencsés. De ha a fiesta idején éppen meztelenül üldögél egy bevásárlókocsiban, amit részeg barátja tol maga előtt, s ekkor ökleli fel a bika, akkor Darwin-jelöltként komoly sikerekre számíthat.
Végül, az eseménynek bizonyíthatónak kell lennie, nem elég hozzá egy továbbított e-mail, a barátunk barátjának sztorija, vagy egy hamisított fénykép.
 
Ezen szabályok ismeretében, íme néhány igazi, hamisíthatatlan darwini történet, melynek hallatán hálát adhatunk az égnek, hogy unokáink nem fognak utódokat létrehozni ezen szerencsétlenek leszármazottaival:

Mindig lesznek olyan merész emberek, akiknek nem elég egyszerűen csak egy 54-es elöltöltős pisztolyt dédelgetni otthon, hanem unalmas óráikban óriási odafigyeléssel tisztogatják azt. Pechjük csak akkor van, ha a pisztoly nem működik megfelelően, és hősünk ezt úgy próbálja meg ellenőrizni, hogy egyenesen az arcába fordítja a pisztolyt és egy öngyújtó lángja mellett belebámul a fegyver csövébe. Csak hát, azt számításon kívül hagyja, hogy a lőpor, kukucskálás közben tüzet fog... Így járt a 19 éves amerikai fiú is, akit piromániája repített át a másvilágra.

Előbbi hősünk egyik honfitársának is sikerült belépnie a Darwin-díjasok körébe. Ez a fiatal férfi sikeresen cáfolt rá arra az állításra, miszerint a sport jót tesz az egészségnek. Talán, ha nem egy repülőtéren próbált volna fülhallgatóval a fején biciklizni, még idejében meghallhatta volna a felszálló gép zaját, és elkerülhette volna, hogy az halálra gázolja...

Végezetül, a macsó férfiak egy díszpéldányát mutatja be a következő történet: Egy este a mentősök egy Salt Lake City-i diszkóból kaptak riasztást - egy fiatal férfi elájult a táncparketten. Kezdetben infarktusra gyanakodtak, így azonnal kórházba szállították, ám a férfi útközben meghalt. Amikor a sürgősségi osztályon a személyzet eltávolította a fiú ruházatát, kiderült, hogy egy köteg negyeddolláros pénzdarabot kötött az ágyékához, hogy így férfiassága nagyobbnak tűnjön. Szerencsétlenségére a művelethez egy, a sebészek által használt műanyagcsövet használt, amellyel teljesen elszorította a lábában a vérkeringést. A rossz vérellátás miatt, illetve a tánc okozta megerőltetés következtében kapott tehát hősünk infarktust. A mese tanulsága igen egyszerű: a méret igenis számít. Ha a férfi agya ugyanis nagyobb lett volna, talán még mindig élne.

A fenti hősök mindegyike bebizonyította, hogy ha mással nem is, akkor egy felfoghatatlan hülyeséggel bárki elnyerheti a halhatatlanságot. Bár senkinek nem tanácsolnám azt, hogy ezen a módon próbálja meg magát kiszelektálni az evolúció csodái közül.


Aki további történeteket szeretne olvasni, látogasson el a következő oldalakra:

http://www.okorszem.hu
http://www.fefo.hu
http://archivum.egyperces.hu