December - a kézilabda ünnepe
|
Írta: Little_Devil | 2006. 11 14. |
A sportszeretők számára december vége - pontosan 30-a - mára már
elválaszthatatlanul összekapcsolódott a kézilabdával. Idén az E.ON
Kézilabda Gálát Budapesten rendezik, további részletek a cikkben.
Ahogy
azt eddig is megszokhattuk, a kézilabda ünnepén több meccset is
láthatunk, a szervezők egész estét betöltő műsorral és minden eddiginél
látványosabb show-val készülnek.

Az este 16:45-kor kezdődik a Nyitánnyal.
17:00-tól
a női nosztalgiamérkőzés keretében két '93-as budapesti csapat, a
Ferencváros és a Vasas csap össze. Annyit kell tudni a két csapatról és
arról a bizonyos 1992-1993-as idényről, hogy a Vasas címvédőként
indult, a Fradi pedig megújuló csapattal és új edzővel vágott neki a
küzdelmeknek. Abban az évben a rájátszás végén egy két nyert mérkőzésig
tartó bajnoki döntőt rendeztek. Az első meccsen a Vasas nyert, a
következőn pedig a Fradi, majd a harmadik, mindent eldöntő találkozót a
címvédő csapat nyerte meg. Ezután azonban fordult a kocka, és a
következő idénytől kezdve az FTC négy győzelmet ünnepelhetett. Így az
utolsó fővárosi rangadó "visszavágójára" kerül sor idén.
17:45-től
kezdődik a Bombázók - női ügyességi verseny, itt a résztvevő versenyzők
(Ferling Bernadett, Görbicz Anita, Mehlmann Ibolya, Tápai Szabina, Tóth
Tímea) lövésük erősségét és pontosságát tesztelhetik.
18:20-kor indul a küzdelem az E.ON olimpiai csapata és a Médiaválogatott között. Itt a legérdekesebb a csapatok összeállítása:
|
E.ON olimpiai csapat |
|
Médiaválogatott |
|
Balogh Gábor, Biros Péter, Dávid
Kornél, Deák Bárdos Mihály, Éles József, Fábián László, Imre Géza,
Marosi László, Noszály Sándor, Sárfalvi Péter, Szécsi Zoltán, Szuper
Levente, Temesvári Andrea, Zsivoczky Attila |
|
Andrejszky Zoltán, Azurák Csaba,
Bárdos András, Borsos Attila, Csiszár Jenő, Gaál Noémi, Ganxsta Zolee,
Gundel Takács Gábor, Gyulai Miklós, Hajdú B. István, Harsányi Levente,
Kovács Péter, Liptai Claudia, M. Kiss Csaba, Máté Pál, Nacsa Olivér,
Németh Lajos, Szebeni István, Klausmann Viktor, Várkonyi Attila, Vujity
Tvrtko |
A
mérkőzés szünetében A levegő urai - férfi ügyességi verseny zajlik
majd. A résztvevő pároknak a lehető legtrükkösebben és látványosabban
kell a kapuba juttatniuk a labdát.
A versenyzők:
Császár Gábor - Törő Szabolcs
Bendó Csaba - Bakos Dávid
Gál Gyula - Tombor Csaba
A kapus Mikler Roland lesz.
19:50-től feszülnek egymásnak a mai kézilabda sztárjai. Az All-star mérkőzés játékosaira a www.kezilabdagala.hu
oldalon lehet szavazni, minden posztról 2 játékos kerül a Királyok vagy
az Ászok vegyes csapatába. A szavazás december 7-ig tart, ezután a
bekerült játékosokat a két csapatkapitány választja csapatába a Sport
TV 7 részes műsorában.
A szünetben megkoronázzák az év legjobb
felnőtt és junior kézilabdázóit. Az év kézilabdázója közönségdíját az a
játékos kapja, aki bekerül az All-star szavazás 3 legtöbb voksot kapott
versenyzője közé, és akire a legtöbben szavaznak december 7. és 31.
között.
Az eseményt élőben közvetíti a Sport TV, és a TV2 is 31-i műsorára tűzött egy összefoglalót a kézilabda ünnepéről.
Jegyek kaphatók az IBUSZ-irodákban 2980 forintos egységáron, jegyrendelés itt .
Összegzésképpen:
Időpont: 2006. december 30. 16:45.
Helyszín: SYMA Sport- és Rendezvény Központ