RE: Historica Külker Online

Írta: KOL Admin | 2009. 10 08.
csirke.gifNos in medias res nem is szaporítanám az olvasni valót felesleges bevezetőkkel, anekdotákkal. Ahogy az elmúlt hetekben láthattátok felbukkant a világhálón egy újabb weboldal, amit szintén Külker Online-nak neveztek el.
Egy kis történelem: nagyjából 10 évvel ezelőtt a Sunrise nevű egyesület alkotott egy akkor még technikailag és megjelenésben is egyedülállónak számító közösségépítő weboldalt. Lényege gyakorlatilag az volt, hogy a hallgatósággal információkat közöljenek, hallgatóknak publikálási felületet biztosítsanak és mindenki számára szabad véleménynyilvánításra adjon lehetőséget a jó ízlés keretein belül. Ez az egész idővel kinőtte magát, komplett szerkesztőség került mögé és így teltek múltak az évek szimbiózisban iskolával, diákokkal, rendszerüzemeltetőkkel.
 
Szerkesztőségek jöttek mentek, majd elérkezett 2007, amikor egy kis ráncfelvarráson esett át az akkor már iskolaérett rendszer, amit a jelenlegi üzemeltető, vagyis mi hajtottunk végre. Nagy volt az öröm és a dínom-dánom, mindenki megelégedésére és örömére. Persze ahogy szokás mondani semmi sem tarthat örökké, így néhány ambiciózus vezető úgy gondolta, hogy elég itt az egyesületekből és cégekből, akik fejlesztik és üzemeltetik a lapot. Gondoltak egy nagyot , kértek a kincstárból egy zsák pénzt és nekiálltak nagyjából egy évvel ezelőtt egy újabb Külker Online kifejlesztésének immáron nélkülünk a legnagyobb titokban.
 
A terv az volt, hogy még a gólyatábor előtt elindul az oldal, de különböző felmerülő problémák miatt ez egyre csak csúszott. Mikor biztossá vált, hogy szeptemberre sem fog elkészülni a nagy mű, kényszer megoldásként kidobott a kis csapat egy kölcsönbe kapott oldalt. Jobb híján, ezen keresztül jelentek meg a gólyatáboros fotók egy része és felkerültek bizonyos hírek is, továbbá gőzerővel készült az új oldal beharangozója. A négy hónapja tartó teaser kampány odáig csigázta az érdeklődést, hogy már végképp senki nem értette, hogy most mi van. Majd mire már elindult volna valami, addigra ezt az oldalt elvitte a H1N1. Ezek után megjött az újabb hamarosan megújulunk felirat és három nappal a katarzis előtt előkerült egy számláló, ami mutatta minden kedves látogatónak a hátralévő időt. 4 3 2 1 IGNITION, hatásszünet. Aztán a számítógép felhasználók rémálma jelent meg: FATAL ERROR! Gondolom ebben a pillanatban jött az elkeseredett felkiáltás, hogy ettől rosszabb már nem jöhet, de ember tervez... szóval sikerült a „rendszernek” küldenie egy kör e-mailt az összes felhasználó számára, amiben mindenkivel megosztották mindenki mail címét felhasználónevét és jelszavát. Ezt így hirtelen még én sem tudtam hova tenni, de szerintem őket is úgy érte, mint egy tökönrúgás.
 
Jelenleg épp a kendőzés megy és jókora kussolás. Talán senki sem fog bírósághoz fordulni, de biztos okozott pár embernek izzadós perceket ez a kis incidens! Miután kielemeztünk minden információt és új hírünk lesz, jelentkezünk. Addig is peace és óvakodjatok a gagyi oldalakon való regisztrációtól!
Oszd meg a véleményed másokkal. (0 hozzászólás)