Külker Sítábor 2005
|
Írta: Nanno és Tabi | 2005. 03 18. |
A mostani (sokat késett) Kanyarból hogy-hogy nem kimaradt egy cikk. Annak ellenére, hogy a téma már kicsit vesztett az aktualitásából, szeretnénk megosztani ezt az írást a nagyközönséggel...
A vérbeli síelő, igazi sítáboros időszámítása szerint az év két jól elhatárolható részre oszlik: létezik a síelés időszaka és a maradék. Sajnos a maradék tovább tart, de talán ez adja az egésznek a sava-borsát, talán csak az egész esztendei várakozás teszi a sítábort annyira egyedivé és kívánatossá, a Külkerrel sítáborozni pedig egyenesen fantasztikus!
A kissé zűrzavaros Felvonulási téri indulás után egy naiv, elsős külkeres egy nyugodt esti utazásra számított volna, de mivel ilyen nem volt a buszon, megkezdődött a sítábort megalapozó, mondhatni, előfestő szelíd kortyolgatás, amit Umbrai tanárnő – ki tudja miért? – „vedelés”-nek titulált. Ugyan a jókedv hamar eluralkodott, mégsem telt el felhőtlenül az út, mert néhány váratlan veszélyhelyzet is adódott: ez statisztikai számadatokban kifejezve két autópályán történő tolatást takar. A tábor méltó megnyitásáról Peti gondoskodott (több alkalommal egymás után, valamint a tábor folyamán még számtalanszor) elég hangosan ahhoz, hogy még véletlenül se aludjon el senki, nehogy lemaradjon egy-egy értékes poénról. 18 órányi szaglószerveket-próbáló buszozás után megérkeztünk a gall kakas hazájába, közelebbről Puy St. Vincent-ba, egy (ez idáig) csendes és takaros kis alpesi falucskába…
Jól felszerelt, 5-6 ágyas panorámás apartmanokba kerültünk, melyek némelyike egy-egy este 40-50 ember számára sem bizonyult kicsinek (!). Délelőttönként ki, milyen korán tudott, felballagott a pályára és belevetette magát a siklásba. A legtöbben természetesen a síelés adta örömöknek hódoltak, de szép számú boardos különítmény is képviseltette magát a Külkerről, akik halált megvető bátorsággal vágtak neki a félcsőnek (half-pipe) vagy éppen a kisebbfajta sáncnak is beillő ugratónak. Szerencsére egész héten élvezhettük a napsütést, vagy ahogy Belga mondja, a Sunshine-t, csak az volt a baj, hogy a Puy pályák hiányt mutattak hóból, nem úgy a kövekből és jégfoltokból. Ezzel együtt azért mindenki megtalálta a magának való és nem való pályát, így sajnos többen szenvedtek kisebb baleseteket, akadt dolga a „tepsis franciáknak” (hegyi mentők).
Esténként rendszeresen megugrott a közeli Pizzériában az 1 m-re jutó, „arconpörgő” külkeresek száma, ami főként azzal magyarázható, hogy a talpalávalót a másodéves DJ Csabi szolgáltatta, aki így rendkívül népszerűvé tette az egyébként szürke szórakozóhelyet minden náció számára. Azonban az újdonsült diszkotéka franciás árai igen megviselték a magyar erszényeket, ezért sokan inkább a „meghitt” szobák pikáns hangulatát választották; a leghírhedtebb ilyen apartman-party talán a nyerstojás-evők nevével fémjelzett ún. szerb buli volt…
Az őrült ötletek a lejtőket sem kerülték el, képtelenség lenne valósághűen visszaadni a pályák mindennapi légkörét, ezt néhány példán keresztül mégis megkíséreljük: először is ott volt a vállalkozó kedvű Peti, aki egy este a buliban komikus, kígyós kötényben jelent meg, és ezen ruhadarabját magára öltve árult pogácsát másnap a snow-board parkban több-kevesebb sikerrel 50 centért, 50 cent zenére… Volt aztán négy elvetemült hallgatótársunk, akik utolsó napon mindennemű sílécet nélkülözve zúgtak le a „Les Boucheau” névre keresztelt meredek pályán (ámokcsúszásuk kis híján egy békésen, gyanútlanul csúszó francia bácsi csontjaiba került) és végül akadt két anonim, akiket csak az ’őrült’ jelzővel tudok illetni, ők éjjel 3-kor csúsztak le máig ismeretlen indíttatásból az egyik piros pályán.
Dióhéjban így élte meg a 2. turnus 2. busza a 2005-ös külkeres sítábort. Mentünk, síeltünk, visszamennénk, de nagyon! Ez valóban ízig-vérig az a megismételhetetlen fajta buli, de azért jövőre megpróbáljuk überelni, ha lehetséges! Mi megyünk! Gyere el Te is!!!
A kissé zűrzavaros Felvonulási téri indulás után egy naiv, elsős külkeres egy nyugodt esti utazásra számított volna, de mivel ilyen nem volt a buszon, megkezdődött a sítábort megalapozó, mondhatni, előfestő szelíd kortyolgatás, amit Umbrai tanárnő – ki tudja miért? – „vedelés”-nek titulált. Ugyan a jókedv hamar eluralkodott, mégsem telt el felhőtlenül az út, mert néhány váratlan veszélyhelyzet is adódott: ez statisztikai számadatokban kifejezve két autópályán történő tolatást takar. A tábor méltó megnyitásáról Peti gondoskodott (több alkalommal egymás után, valamint a tábor folyamán még számtalanszor) elég hangosan ahhoz, hogy még véletlenül se aludjon el senki, nehogy lemaradjon egy-egy értékes poénról. 18 órányi szaglószerveket-próbáló buszozás után megérkeztünk a gall kakas hazájába, közelebbről Puy St. Vincent-ba, egy (ez idáig) csendes és takaros kis alpesi falucskába…
Jól felszerelt, 5-6 ágyas panorámás apartmanokba kerültünk, melyek némelyike egy-egy este 40-50 ember számára sem bizonyult kicsinek (!). Délelőttönként ki, milyen korán tudott, felballagott a pályára és belevetette magát a siklásba. A legtöbben természetesen a síelés adta örömöknek hódoltak, de szép számú boardos különítmény is képviseltette magát a Külkerről, akik halált megvető bátorsággal vágtak neki a félcsőnek (half-pipe) vagy éppen a kisebbfajta sáncnak is beillő ugratónak. Szerencsére egész héten élvezhettük a napsütést, vagy ahogy Belga mondja, a Sunshine-t, csak az volt a baj, hogy a Puy pályák hiányt mutattak hóból, nem úgy a kövekből és jégfoltokból. Ezzel együtt azért mindenki megtalálta a magának való és nem való pályát, így sajnos többen szenvedtek kisebb baleseteket, akadt dolga a „tepsis franciáknak” (hegyi mentők).
Esténként rendszeresen megugrott a közeli Pizzériában az 1 m-re jutó, „arconpörgő” külkeresek száma, ami főként azzal magyarázható, hogy a talpalávalót a másodéves DJ Csabi szolgáltatta, aki így rendkívül népszerűvé tette az egyébként szürke szórakozóhelyet minden náció számára. Azonban az újdonsült diszkotéka franciás árai igen megviselték a magyar erszényeket, ezért sokan inkább a „meghitt” szobák pikáns hangulatát választották; a leghírhedtebb ilyen apartman-party talán a nyerstojás-evők nevével fémjelzett ún. szerb buli volt…
Az őrült ötletek a lejtőket sem kerülték el, képtelenség lenne valósághűen visszaadni a pályák mindennapi légkörét, ezt néhány példán keresztül mégis megkíséreljük: először is ott volt a vállalkozó kedvű Peti, aki egy este a buliban komikus, kígyós kötényben jelent meg, és ezen ruhadarabját magára öltve árult pogácsát másnap a snow-board parkban több-kevesebb sikerrel 50 centért, 50 cent zenére… Volt aztán négy elvetemült hallgatótársunk, akik utolsó napon mindennemű sílécet nélkülözve zúgtak le a „Les Boucheau” névre keresztelt meredek pályán (ámokcsúszásuk kis híján egy békésen, gyanútlanul csúszó francia bácsi csontjaiba került) és végül akadt két anonim, akiket csak az ’őrült’ jelzővel tudok illetni, ők éjjel 3-kor csúsztak le máig ismeretlen indíttatásból az egyik piros pályán.
Dióhéjban így élte meg a 2. turnus 2. busza a 2005-ös külkeres sítábort. Mentünk, síeltünk, visszamennénk, de nagyon! Ez valóban ízig-vérig az a megismételhetetlen fajta buli, de azért jövőre megpróbáljuk überelni, ha lehetséges! Mi megyünk! Gyere el Te is!!!
