Nyersesség- francia módra
|
Írta: Zsoci | 2009. 06 15. |
A legtöbb gimiben még említést sem tesznek a következő művekről: Maupassant Szépfiújáról és Zola Nanájáról. Szerintem ez a kettő párba állítható, sőt mi több, így még élvezetesebb olvasmány a betűfalók számára. Mitől különlegesek ezek a történetek, esetleg miért nem férnek bele a kötelező tananyagba?
A közös vonások közé tartozik a helyszín: a cselekmény legfőképpen hol máshol játszódhatna, mint a szerelem városában, Párizsban, illetve a környéki vidéki falvakban. XIX. században járunk, íróink sorstársak voltak, a realizmust felváltó naturalizmus volt az ő főbb területük. Olvasás közben az ember érzi az illatokat, látja a képeket, de mindezt nem a romantikusok stílusában: nem 10 oldalon keresztül ír le egy tájat, hasonlatokkal, metaforákkal. Érezhetsz hányingert néhány szag, vagy helyzet leírásánál, esetleg mindent elsöprő vágyat hőseink irányába. Mindezt tényként írja le, nem hömpölygő folyamatként.
A két mű fejlődéstörténeti regénynek is besorolható, de sokkal inkább kritika a XIX. századi francia társadalomról, azon belül a felsőbb rétegekről. Mindkét esetben egy "alulról jött" különleges egyéniség vívja ki a helyét a gazdagok, szépek között. Miben rejlik a specialitásuk? Főszereplőink rendelkeznek egy nagy adag szexuális kisugárzással, ellenállhatatlansággal, gátlástalansággal, mindezt felhasználva pedig befurakodnak a csigaevők felsőbb rétegeibe anélkül, hogy bármilyen nagyobb erőfeszítést tettek volna, mindezt tudatosan természetesen. Mi a taktikájuk? Mások becsapása, szenvedélyes érzelmeik kihasználása. Az írók zsenialitása abban mutatkozik meg, hogy ennek ellenére kedveljük hőseinket, a regény végéig nekik szurkolunk.
Kicsit koncentráljunk csak a Nanára… Zola még a realizmus táptalaján kezdett alkotni, de mindezt kinőtte már. Naturalistának nevezhetjük művét, amely jóval előbb született, mint Maupassant, akinek mestere Flaubert volt. Nana eléri, hogy főszereplője lehessen a Párizsban legnagyobb botrányt kavaró darabnak, ahol meztelenül alakítja magát Aphroditét, mindezzel még nagyobb hírnévre téve szert. Nem beszélve arról, hogy egyre több férfi vágyik rá eszeveszetten, olyannyira, hogy a nőért mindenüket odadobnák. A mű beszámol a legtöbb szeretőjéről: öregről, fiatalról, akik megszerezték (vagy akiket megszerzett?). Céljai beteljesülni látszanak, mégsem boldog. A Szépfiúval ellentétben, Nanának a bukás jut osztályrészül a regény végén, rútul pusztul el egy párizsi kórházban, magányosan, fekélyekkel teli büdös testét körülveszik, és kibeszélik a konkurens kétes hírű parizer nők. Mindezt természetesen naturalistán, élethűen, "életszagúan" festi le Zola.
A Szépfiú sorsa sokkal kellemesebben alakul, ő megdicsőül a történet végén, hozzáteszem, természetéből fakadóan feltehetően ezután ismét másra vágyna, nem lenne elég az, amit elért, de Maupassant döntését nem akarom bírálni, jól tette, hogy ez a hős nem bukik el. Hogy milyen a mi kalandorunk? Búgó hangú, jó kiállású, kackiás bajszú félisten, zavarba ejtő, beszélő szemekkel és bársonyos tekintettel. Sejthető, hogy selyemfiúnk nők segítségével szerez vagyont, politikai hatalmat, sok ellenséget és csodálót. Példának okáért mikor megtudja, mekkora "kapufát hagyott ki" azzal, hogy elhunyt barátja feleségét vette el (kiegészítő információ: ő volt az egyetlen férfi, aki segítette pályáját, az ő helyét foglalja el a szerkesztőségben is), egy igen gazdag "baba" helyett, aki főnökének lánya. Miért akarta ezt? Az özveggyel kötött házassága után kiderült, hogy munkahelyének irányítója szép kis summát szerzett feketén (ebben a szálban vannak igazi, történelmi vonatkozású tények is, de ezt nem részletezem), amit természetesen utódja is örökölt volna. Nem volt mit tennie: bemocskolta felesége hírnevét, elvált tőle, és elcsavarta az ifjú, dúsgazdag lány fejét, őrületbe kergetve ezzel annak anyját, aki szintén a szeretője volt. Szerencséjének abszolút kovácsa, mindehhez még hozzásegíti az akkori belügy is, rangosabb újsággá, sőt a kormány szócsövévé varázsolva munkahelyét, cikkeit. Az özveggyel való együttélése alatt lakásukon találkoztak befolyásos emberek, titkos machinátorok.
Mindkét regényben meglepő, hogy Nana és Charles Du Roy (eredeti nevén Duroy, csakhogy az irónia mestere, a jó öreg Maupassant hőse saját magát lépteti elő nemessé) milyen hatással van az ellenkező nemre: téboly közeli állapotba taszítják a rajongóikat, átgyalogolnak rajtuk, és környezet által irányukba táplált szenvedély nem apad, sőt a legtöbbször megsokszorozódik. Irányítják környezetüket, mindezt az olvasó számára mégis ügyesen, sőt szimpatikusan teszik. A Szépfú legjobban egy alsóbb társadalmi rétegből jött csintalan, infantilis nőt képes szeretni, akivel lelki közösséget érez, nem pedig az előkelő, esetleg okos nőkkel. Nana egy tini fiúval érzi magát legjobban, aki nem is férfias, nem is gazdag, nem is hírhedt.
Tehát a tanácsom mindenkinek: ne próbáljatok extra, különleges lenni, a legextrémebb srácot /csajt az átlag vonzza! Félretéve a tréfát, a világot nem a pénz, a hatalom és szex irányítja, hanem csak a szex, a szex és a szex. Legalábbis a XIX. században így volt, erre rájöttek már akkor, szerintem ma is így van. Vagy nem?
Oszd meg a véleményed másokkal. (0 hozzászólás)
A két mű fejlődéstörténeti regénynek is besorolható, de sokkal inkább kritika a XIX. századi francia társadalomról, azon belül a felsőbb rétegekről. Mindkét esetben egy "alulról jött" különleges egyéniség vívja ki a helyét a gazdagok, szépek között. Miben rejlik a specialitásuk? Főszereplőink rendelkeznek egy nagy adag szexuális kisugárzással, ellenállhatatlansággal, gátlástalansággal, mindezt felhasználva pedig befurakodnak a csigaevők felsőbb rétegeibe anélkül, hogy bármilyen nagyobb erőfeszítést tettek volna, mindezt tudatosan természetesen. Mi a taktikájuk? Mások becsapása, szenvedélyes érzelmeik kihasználása. Az írók zsenialitása abban mutatkozik meg, hogy ennek ellenére kedveljük hőseinket, a regény végéig nekik szurkolunk.
Kicsit koncentráljunk csak a Nanára… Zola még a realizmus táptalaján kezdett alkotni, de mindezt kinőtte már. Naturalistának nevezhetjük művét, amely jóval előbb született, mint Maupassant, akinek mestere Flaubert volt. Nana eléri, hogy főszereplője lehessen a Párizsban legnagyobb botrányt kavaró darabnak, ahol meztelenül alakítja magát Aphroditét, mindezzel még nagyobb hírnévre téve szert. Nem beszélve arról, hogy egyre több férfi vágyik rá eszeveszetten, olyannyira, hogy a nőért mindenüket odadobnák. A mű beszámol a legtöbb szeretőjéről: öregről, fiatalról, akik megszerezték (vagy akiket megszerzett?). Céljai beteljesülni látszanak, mégsem boldog. A Szépfiúval ellentétben, Nanának a bukás jut osztályrészül a regény végén, rútul pusztul el egy párizsi kórházban, magányosan, fekélyekkel teli büdös testét körülveszik, és kibeszélik a konkurens kétes hírű parizer nők. Mindezt természetesen naturalistán, élethűen, "életszagúan" festi le Zola.A Szépfiú sorsa sokkal kellemesebben alakul, ő megdicsőül a történet végén, hozzáteszem, természetéből fakadóan feltehetően ezután ismét másra vágyna, nem lenne elég az, amit elért, de Maupassant döntését nem akarom bírálni, jól tette, hogy ez a hős nem bukik el. Hogy milyen a mi kalandorunk? Búgó hangú, jó kiállású, kackiás bajszú félisten, zavarba ejtő, beszélő szemekkel és bársonyos tekintettel. Sejthető, hogy selyemfiúnk nők segítségével szerez vagyont, politikai hatalmat, sok ellenséget és csodálót. Példának okáért mikor megtudja, mekkora "kapufát hagyott ki" azzal, hogy elhunyt barátja feleségét vette el (kiegészítő információ: ő volt az egyetlen férfi, aki segítette pályáját, az ő helyét foglalja el a szerkesztőségben is), egy igen gazdag "baba" helyett, aki főnökének lánya. Miért akarta ezt? Az özveggyel kötött házassága után kiderült, hogy munkahelyének irányítója szép kis summát szerzett feketén (ebben a szálban vannak igazi, történelmi vonatkozású tények is, de ezt nem részletezem), amit természetesen utódja is örökölt volna. Nem volt mit tennie: bemocskolta felesége hírnevét, elvált tőle, és elcsavarta az ifjú, dúsgazdag lány fejét, őrületbe kergetve ezzel annak anyját, aki szintén a szeretője volt. Szerencséjének abszolút kovácsa, mindehhez még hozzásegíti az akkori belügy is, rangosabb újsággá, sőt a kormány szócsövévé varázsolva munkahelyét, cikkeit. Az özveggyel való együttélése alatt lakásukon találkoztak befolyásos emberek, titkos machinátorok.
Mindkét regényben meglepő, hogy Nana és Charles Du Roy (eredeti nevén Duroy, csakhogy az irónia mestere, a jó öreg Maupassant hőse saját magát lépteti elő nemessé) milyen hatással van az ellenkező nemre: téboly közeli állapotba taszítják a rajongóikat, átgyalogolnak rajtuk, és környezet által irányukba táplált szenvedély nem apad, sőt a legtöbbször megsokszorozódik. Irányítják környezetüket, mindezt az olvasó számára mégis ügyesen, sőt szimpatikusan teszik. A Szépfú legjobban egy alsóbb társadalmi rétegből jött csintalan, infantilis nőt képes szeretni, akivel lelki közösséget érez, nem pedig az előkelő, esetleg okos nőkkel. Nana egy tini fiúval érzi magát legjobban, aki nem is férfias, nem is gazdag, nem is hírhedt.
Tehát a tanácsom mindenkinek: ne próbáljatok extra, különleges lenni, a legextrémebb srácot /csajt az átlag vonzza! Félretéve a tréfát, a világot nem a pénz, a hatalom és szex irányítja, hanem csak a szex, a szex és a szex. Legalábbis a XIX. században így volt, erre rájöttek már akkor, szerintem ma is így van. Vagy nem?
Oszd meg a véleményed másokkal. (0 hozzászólás)
