TV para

De miért van az, hogy az ember már kiskorában rászokik arra, hogy ez legyen a mindennapjait meghatározó legizgalmasabb cselekvés? Pici gyerekek ők, akiknek még az anyukájuk meséit kellene hallgatni, amiben nincsenek szörnyek, nem folyik vér, nincs semmi erőszak, kiabálás, és bugyuta, idétlen, a valóságnak sehogy sem megfelelő figurák. Nekünk még ott volt a Mazsola és Tádé, a Hupikék törpikék, Frakk, Mézgáék, Mekk Elek, Kisvakond, Süsü… és még sorolhatnám. Minden más volt, szebb, jobb, ártatlanabb. Semmi káromkodás, semmi erőszak. Ha ma valaki van olyan elvetemült, hogy egy hétvégi buli után még délelőtt felkel, az rögtön szembesül azzal, hogy a jövő generációjának mi jutott. Pokemon, Witch, Inuyasa, Ren és Stimpy, Scooby-Doo. Igen, már a nevek is elég sokat mondanak, de ha valaki megnézi, és megpróbálja teszem azt egy három éves kisgyerek szemszögéből látni a helyzetet, leesik, hogy mi is a helyzet, hogy miről van itt szó. Erőszakot, káromkodást, agressziót és olyan dolgokat látunk benne, amit egy ennyi idős gyereknek még távolról sem kellene.

Pszichológusok szerint a gyerekek annyira a rabjává válnak ezeknek a meséknek, hogy mikor az ember szól hozzájuk, el akarja őket onnét szakítani, játszani akar, nem fogadnak szót, mert félnek. Félnek, hogy mi fog történni, és ha kiszakadnak belőle, nem tudják hogy végződik a történet, és ezzel a félelmük még jobban felerősödik.

De hogy mi is ezzel a legnagyobb baj? Ők a jövő generációja. Ha a mi korosztályunkban nézelődünk többé-kevésbé értelmes gondolkodású, intelligens embereket találunk, na meg a nagyon kirívó kivételeket. De ha egy picit megnézzük az alattunk lévő korosztályt, mit látunk? EMO. Érvagdosás, jajj de sajnálom, hogy a szüleim mindent megadnak nekem és elvagyok tartva, de akkor is jajj de rossz, fiúk: lakkozott köröm, lányok: ijesztő smink, égnek álló haj és még sorolhatnám. Nem beszélve arról, hogy már mindent előbb próbálnak ki, mint mi tettük annak idején. Kiégnek már akkora, mikor igazán szükségük lenne a pezsgésre, a bulikra, a kapcsolatokra, az életre.

A legnagyobb probléma az, hogy ha szeretnénk, ha nem, ezek az emberek alakítják majd a jövőnket. Kérdés, hogy felnőnek-e valaha? Milyen emberek lesznek belőlük? Vajon ők szülnek majd gyerekeket? Lehet, hogy csak később "nő be a fejük lágya?" Nem tudhatjuk, de egy biztos: nem olyanok, mint amilyenek mi voltunk. De ők még mindig nem nőttek fel olyan meséken, mint amilyeneken a mai gyerekek. Ők még talán a "jobbik verzió". Persze mit is tehetnénk? Apa dolgozik, általában anya is. Nincs idejük. A kisgyereket pedig leültetik a tv elé, mivel nem lehet minden pillanatban egy kisgyerekkel lenni. Vagy mégis? Hogy csinálták annak idején a nagymamáink? Nekik nem volt tv. Ők mindent megoldottak anélkül, és mi is ezt a nevelést kaptuk, felnőttünk, értelmes emberek lettünk. Mi sok törődést kaptunk egy kis tv-vel, a mai gyerekek pedig egy kis nevelést kapnak sok tv-vel.

A gyerekkor az az időszak, amikor a jellem nagy részben kialakul. Ha már akkor nagy dózisban kapják a rossz irányba formáló hatásokat, akkor azon már gyökeresen nem lehet változtatni. Fejlődik minden, gyorsul a világ, de mondja meg valaki, miért olyan nagy dolog egy kicsit odafigyelni arra, ami körülöttünk zajlik? Ha csak egy percre is kikapcsolnánk a tv-t és odafigyelnénk egymásra, valószínűleg jobban éreznénk magunkat, és éreznénk, hogy ezzel a világ is jobb lett, mi is változtattunk rajta. Egy kicsit.


Oszd meg a véleményed másokkal. (0 hozzászólás)