Rendezvények Március 15-én

Írta: Csibepuding | 2009. 03 14.
Kokárda

Az 1848-as Forradalom emlékére a 2009-es évben is több, mint 150 rendezvényt jelentettek be a fővárosban. Mindenki megtalálhatja köztük a számára legmegfelelőbbet, hiszen a megemlékezések mellett lesznek családi –és gyermekprogramok, vásárok, kézműves foglalkozások, huszárok, zászlók és minden, ami hozzájárulhat az ünnep fényéhez. Ha szeretnél aktívan részt venni a március 15-i megemlékezéseken, íme néhány tipp, hogy hova érdemes ellátogatni.

március 15Az állami rendezvények sorozata már a hét elején elkezdődött a főváros központi terein. Több helyszínen pantomim művészek adják elő a Nemzeti dal kiadásának főbb eseményeit, ezzel párhuzamosan pedig történelmi játszóház várja a gyermekeket és családjukat a Múzeumkertben. A gyermekprogramok vasárnap is folytatódnak, többek között 9 órától a Múzeumkertben ismételten pantomim művészek előadását láthatja a publikum, majd ezt követően 11 órától zenés-táncos szabadtéri rendezvényre kerül sor. 10 órától a Lánchídon interaktív játszóház kezdődik, mely során jelmezes színészek jelenítik meg a forradalom főbb eseményeit. A Roosevelt téren ugyanekkor huszártábort állítanak fel, mely során hadi bemutatóra kerül sor, majd játékos próbatételeken vehetnek részt a csemeték.

A hivatalos állami megemlékezések is több helyszínen zajlanak majd, mely a Kossuth téri zászlófelvonással kezdődik, és a Kossuth szobor koszorúzásával folytatódik. A rendezvény kezdetének időpontja 9:30. Ezt követően 13 órától a Parlamentben kezdetét veszi a Kossuth- és Széchenyi díjak átadása. Ezzel egyidőben a Fővárosi Önkormányzat megemlékezéssorozata zajlik a Március 15. téren, mely során kézműves vásár várja az érdeklődőket 10 órától, majd 13 órától a Petőfi szobornál megemlékezést tartanak "A szabadság csöndje" címmel. Az állami megemlékezések sorozatát az este 8 órakor kezdődő díszelőadás zárja, melynek helyszíne a Művészetek Palotája. A záróünnepség során kitüntetéseket osztanak ki kortárs művészek számára.

12 pontA március 15-i megemlékezések kapcsán mindenkiben jogosan felmerül a kérdés, hogy az idén valóban békés lesz-e az ünnep, méltó lesz-e a megemlékezés. Az elmúlt években sokan azért nem látogattak el a fővárosi rendezvényekre, mert attól tartottak, hogy zavargások, tüntetések fogják megzavarni az ünnepséget. Az idén is sok tüntetésről és radikális csoportok rendezvényéről érkezett bejelentés, ám bízzunk abban, hogy ezek zavargásmentes demonstrációk lesznek. A békés ünnep megvalósítása érdekében az V. kerület polgármestere részéről érkezett egy kezdeményezés, mely során a polgármester egy tojástartót és egy panaszládát helyezett el a Vigadó téren: arra kér mindenkit, hogy a tojást melyet eldobna, inkább helyezze el itt, és véleményét ne bekiabálások formájában jutassa érvényre, hanem írja le egy papírra és helyezze el a ládában.

Reméljük az idén valóban meghitt és békés lesz a megemlékezés, és az ország méltó módon róhatja le kegyeletét. Ezúton is bíztatok mindenkit arra, hogy látogasson el valamely rendezvényre, legyen ez az ünnep az országé, a családoké!

Oszd meg a véleményed másokkal. (0 hozzászólás)