A Szent Grál nyomában
|
Írta: Domcsi | 2006. 05 22. |
Magáról a könyvről már sokat hallottunk. Vannak,
akik egyet értenek vele, vannak akik tagadják, és olyanok, akik csak
kételkednek. Kétségtelenül hemzsegnek a műben a történelmi torzítások,
mindenesetre elgondolkodtató a felvetés, hogy Jézusnak volt felesége,
sőt leszármazottai, akik beházasodtak Európa uralkodóházaiba, mindezt
úgy, hogy senki nem sejtette eddig, a katolikus egyháznak köszönhetően.
Természetesen nem kell elhinni, csak fontolóra venni, hogy nem biztos,
hogy minden úgy zajlott le a múltban, ahogy a történelemkönyvek,
illetve a Biblia írja. Az egyház keményen fel is lépett ellene: "Ne
vásároljátok és ne olvassátok, mert katolikusellenes!" –
mondta Tarcisio Bertone, egy befolyásos olasz bíboros. A Da Vinci-kód
azonban csak egy könyv - Dan Brown tollából -, kitalált személyekkel és
sztorival, valós helyszínekkel, és vitatott történelmi háttérrel. Nem
szabad komolyan venni, pláne nem a kellő ismeret hiányában. Mindezzel
együtt egy izgalmas olvasmány. Minden oldalon történik valami váratlan
fordulat, ezért hihetetlen számomra, hogy tudtak ebből egy 143 perces
filmet forgatni anélkül, hogy kihagytak volna a történet fonalvezetése
szempontjából lényeges részeket.
A
filmet május 17-én mutatták be a Cannes-i Filmfesztiválon. A film nem
vesz részt a megmérettetésen, és ez talán szerencse, hiszen a
kritikusok kifüttyögték a produkciót. Ez azonban ne vegye el senki
kedvét a mozizástól, mivel várhatóan a közeljövőben mindenki erről fog
beszélni, és csak akkor tudsz érdemlegesen hozzászólni, ha láttad.
Egy
kis ízelítő, arra az esetre, ha nem olvastad a könyvet: Robert Langdon
szimbólumkutatót éjjel riasztják egy gyilkosság miatt. Az áldozat a
Louvre idős kurátora, akinek a holtteste mellett szimbolikus jeleket
találnak, és Langdon nevét, így ő válik az elsőszámú gyanúsítottá Bezu
Fache, a párizsi rendőrfőnök szemében. Ezzel kezdetét veszi az Európát
kettészelő menekülés és kutatás a szent grál után. Ebben Langdon
segítségére van a kurátor unokája, Sophie Neveu.
A
főszerepet a 2 Oscar-díjas Tom Hanks játssza, Audrey Tautouval az
oldalán. Jean Reno alakítja a francia rendőrfőnököt, de szerepet kapott
a filmben Paul Bettany is. A film rendezője Ron Howard, akinek a
nevéhez olyan filmek kapcsolódnak, mint az Egy csodálatos elme, A
remény bajnoka, vagy az Apollo 13.
Magyarországon május 18-án
mutatták be a filmet, és bár 1-2 nap eltéréssel máshol is ezidőtájt van
a premier, már most nagy visszhangja van. Indiában például mélyen
vallásos keresztények éhségsztrájkkal tüntettek a bemutató ellen. A
sajtó is régóta foglalkozik a filmmel, mivel kétséges volt, lesz-e
egyáltalán bemutató, és ha lesz, akkor tudják-e tartani a határidőt. Az
ok, amiért ez bekövetkezhetett volna, egy plágiumper, melyet Michael
Baigent és Richard Leigh történészek kezdeményeztek, mind az író, mind
a kiadója ellen, azt állítva , hogy Dan Brown az 1984-ben megjelent Az
abbé titka: Szent Grál, Szent vér című könyvükből merített ötletet. A
bíróság azonban megállapította, hogy A Da Vinci-kód írója csak
forrásként használta az említett művet, de közvetlenül és kiterjedten
nem másolt abból. Így az ítélet szerint nem beszélhetünk plágiumról.
Nem ez volt az első pere Dan Brownnak, tavaly már megnyert egyet Lewis
Perdue ellen, aki szintén plágiummal vádolta, de azzal az indoklással
utasították el, hogy a hasonlóságok olyan gondolatokon alapulnak,
amelyeket nem lehet szerzői védelemben részesíteni.
A filmről további információkat gyűjthetsz a hivatalos honlapján.