Boranal pályázat

Írta: Lilla | 2006. 06 08.
20060608_1.jpgNéhány hete egy borászat pályázatot hirdetett iskolánkban: italaik címkéjére és nevére vártak ötleteket. Lássuk, mi sül ki abból, ha kreatív külkeresek a borospalack tartalma helyett a címkére koncentrálnak, sőt szavazhattok is, hogy melyik a legjobb!

A Boranal Kft. több országban jelen lévő, főként exportra termelő cég, mely rendszeres résztvevője a kiállításoknak.
Két kategóriában hirdetett pályázatot: egy meglévő termékükre kellett címkét tervezni és fantázianevet kellett kitalálni egy új, enyhén szénsavas, ízesített bornak, melyet a hazai piac mellett Oroszországban forgalmaznak.

Bár az átlag főiskolás a belbeccsel törődne, hat csapat késztetést érzett arra, hogy a külcsínnel foglalkozzon. Közülük öten formába öntötték elképzeléseiket, egy csapat pedig csak a névre tett ötleteket.

Utóbbi csapat tagjai: Hubai Antal, Jakab Mariann és Méhes Zsuzsi, akik a "Kárpátok gyöngye" nevet találták ki, ami oroszul is igen hangzatos. Döntésük röviden azzal indokolták, hogy ez behatárolja a termőterületet, a gyöngynek pedig három átvitt jelentést is tulajdonítottak: először is utal a bor enyhén szénsavas jellegére, a buborékokra. Másodsorban ez szimbolizálhatja a szőlőszemeket is, a név fordítása tehát: Kárpátok szőlőszemei. Harmadik indok pedig az, hogy a gyöngyhöz általában értéket, minőséget társítanak az emberek, és ezeket a pozitív tulajdonságokat rávetíthetik a termékre.
A csapat további javaslatai a névre: "Ambrosia", az istenek itala, mely ráadásul oroszul is ugyanígy hangzik, és "Manna", mint isten ajándéka.
20060608_2.jpg
A következő pályázó Fekete Zsuzsa, aki szintén az ambrózia szóból indult ki, de a végeredmény a "Rosia" lett, mivel szerinte ez így jobban kifejezi a nőiességet, hisz ennek az italnak a fő célcsoportja a nők és a fiatalok. Asszociálni lehet a Rose, Rosie nevekre, és még a Russia szóhoz is kapcsolható. Az írásmód kiválasztásánál a nőiesség, könnyedség és olvashatóság volt a fő szempont.

20060608_3.jpgHalász Rita és Koncz Viktória is mindkét kategóriában indult. Egyrészt dekoratív, színes Merlot-címkékkel, másrészt pedig a névre tett két ötlettel ("Frupitta" és "N-Joy"), és ezek több írásmódban végigvitt variációival pályáztak.
20060608_4.jpg

Gróh Maria
szintén fantázianevet és címkét is alkotott. Az előbbi kitalálásánál egy nőies, fiatalos és modern nevet keresett, így született meg a "Pearl" név. Az megjelenés könnyed, elegáns és fiatalos, a szín pedig a gyöngyöt idézi. A különböző ízekhez három színben készült felirat.

20060608_5.jpgA címke formájának megtervezésénél az üveg játszotta a legfontosabb szerepet. Az aszimmetriát kihasználva egy cseppet tervezett, melynek szélei követik az üveg nyakának vonalát. A forma lecsöppenő borra emlékeztet, baloldalon fénylik, és megcsillan benne egy szőlőlevél részlete. Ez a különleges forma vonzza a vásárló tekintetét, és felhívja figyelmét az egyedi üvegre.
A színválasztás volt a következő lépés. Két színkombinációt alakított ki; egyet a fehérbornak, egyet a vörösbornak.

20060608_6.jpgMészáros Anett és Koczka Zsófia is gondolkodott az új, gyümölcsös-szénsavas ital elnevezésén. Igyekeztek univerzális, mindenki számára érthető megoldásokat találni, 20060608_7.jpgmelyek utalnak az ízvilág gyümölcsösségére is. Így esett választásuk a "Fruitflavour", "Frutto" és "Fruit Dream" nevekre, de eszükbe jutott a "Nektarin" és "Ambrose" is. Minden névhez igyekeztek megtalálni a megfelelő, hozzáillő írásmódot.
Ők is kreáltak címkéket, az egyik fajta alapötlete egy szőlőfürtre emlékeztet. A másik ötlet is szakít a hagyományos derékszög-vízszint elrendezéssel. Ezekből követtek el különböző variációkat, például "vízjeleset", vagy "kismintásat" - külön fehérborhoz és vörösborhoz.

A hatodik, utolsó csapatban Racsek Éva, 20060608_8.jpgCzeglédy György és Szilágyi István Csaba dolgozott együtt. Ontották magukból a névre vonatkozó ötleteket, így szóba került a "Galina", "Kámea", "Nadine" valamint az "Oriana", "Adeline", "Ariadne", továbbá az "Edvina", "Elina", "Florina" és az "Advina".
A címkék tervezésénél is több variációt készítettek. Ezek egyike a "Klasszikus stílusú", mely a "jó öreg magyar bor" képét erősíti. A megjelenésnél figyeltek a szélek szakadozottságára, és arra, hogy mind fehér-, mind pedig vörösborhoz passzoljanak a színek.
A második ötlet ("Üveg az üvegben") különlegessége a címkét kettészelő "szakadás", mely palack alakú, és színvilága a boroshordók világába kalauzol.
A harmadik, "Modern stílus" elnevezésű címke az előbbi ötlet alapján készült: lényege, h a bor neve ki van vágva az üvegből.
Az utolsó terv is a rendhagyó alakra épült, a "Különleges virág" nevet kapta. A címke közepén lévő kivágás arra a látványra épít, amikor a palackban a bor fogyóban van.