Budapesti Őszi Fesztivál

Írta: Csucsu | 2006. 09 26.
20060926_1.jpgBØF, BÖF, ki hogy hívja. Idén 15. alkalommal rendezik meg a Budapesti Őszi Fesztivált október 6. és 20. között. Az alábbiakban olvashattok a fesztivál életrehívásának okairól, és persze a programajánló sem marad el...
A Budapesti Őszi Fesztivál immár Európa legrangosabb kortárs művészeti rendezvénysorozata. A fesztivált a Budapesti Művészeti Hetek utódaként, 1992-ben alapította a Fővárosi Önkormányzat. A ma már európai szinten is jelentős kulturális rendezvény célja pedig nem más, mint a művészeten keresztül kommunikálni. Megérteni, a másikra nyitottnak, vele szemben toleránsnak lenni, felfogni és befogadni, elgondolkodni és reflektálni. Ennek a szellemében melegen ajánlom mindenkinek a fesztivált. Most pedig a teljesség igénye nélkül következzék néhány program a kínálatból. 20060926_2.jpg

2006. 10. 06. Körút fesztivál

A Körút fesztiválon a Nagykörút teljes hosszában fogja visszaidézni a 19. század hangulatát. A most ürsen álló boltokba, kirakatokba visszaköltözik az élet - ha csak két hétre is. Az elhagyatott helyiségekben ugyanis kiállításokat fognak rendezni, s így betekintést nyerhetünk a hazai videóművészetbe, aktivista művészetbe, intermédiaművészetbe, a public artba, a festészetbe és egyéb képzőművészeti területekbe. Szigorúan meghatározott tematika nincs, az aktuális helyzetnek megfelelően alakítják ki az ideiglenes galériákat.
Bővebb info : www.korutfesztival.hu

2006. 10. 10. Landscape with dogs and knees

A 20. században a történelmi paradigmaváltások következtében egyik napról a másikra váltak jelentéktelenné az egykor még gúzsba kötő szabályok. Ezt dolgozza fel egy igazán 21-ik századi produkció egy igazán közép-európai stábbal. A négy zeneszerző, hét hangszeres, két videóművész és egy hangmérnök által közösen megálmodott zenei tájképét egy fiatal magyar zeneszerző-karmester, Szakács Ajtony Csaba vezeti elő. A koncert során nem csak a zenészek változtatják folyamatosan a helyüket, hanem a háttérként szolgáló óriáskivetítőn is egymást váltják a különböző emberi testrészek. Így végeredményként egy alaposan megkomponált audiovizuális élményt kaphatunk.
A helyszín a Jövő Háza Teátrum, kezdés 19.30-kor. Belépő: 1200 HUF (kutyáknak ingyenes, de tilos).

2006. 10. 11. Egy halott naplója - könyvbemutató

drMáriás új kötete kilép a valóságba, mivel a könyvbemutató a szerző jó szokása szerint egy multimédiás szöveg-videó-egyveleggé fog fajulni, ahol Dj Palotai mixei és Najmányi László 3D videó-animációi kísérik el a nézőt a túlvilági sétára. A könyv ugyanis nem más, mint egy szürreális pokoljárás napló formájú leírása. A műből kiderül, hogy a pokol nem más, mint egy hatalmas áruház, ahol a Sátántól kezdve Istenen át az Ősanyáig mindenki menedzser. Főhősünknek azonban ez annyira nem tetszik, hogy mindenáron vissza akar jönni az életbe, ám a lentiek nem engedik - ehelyett folyamatosan előléptetik...
A helyszín a Jövő Háza Fogadó, kezdés: 20.00-kor. Belépő: 600 HUF.

20060926_3.jpg2006. 10. 17./18. TranzDanz - Bankett

A Kovács Gerzson Péter köré szerveződő, folyamatosan megújuló és Fringe-díjas TranzDanz kortárs tánctársulat idén két előadással is megörvendezteti a közönséget. A Bankett nem más, mint egy ponyvaregény-szappanoperaszerű, abszurd figurákkal feldúsított népmese, ami a közép-európai kispolgárság életét mutatja be némi cinizmussal és éleslátással. A modern tánc elemei remekül megférnek az ősi szimbólumok mellett, és ezt a különleges egyveleget Dj Palotai zenéje teszi még tökéletesebbé.
A helyszín mindkét esetben a TRAFÓ Kortárs Művészetek Háza, kezdés 20.00-kor. Belépő: 1500 HUF.

A fentiek alapján remélem, hogy sikerült kedvet csinálnom az idei BÖF-höz. Az előbb említett programok csupán kiragadott mozaikdarabkák a fesztiválból, azonban ha az egészet ki szeretnéd rakni, akkor bővebb információt a hivatalos honlapon, a www.bof.hu -n találsz.